Teraszok / Terasztető építése

A teraszok építését nagyon végig kell gondolni, alaposan meg kell tervezni, mielőtt az építésbe belekezdenénk. Nem csak a kinézeti kérdések lényegesek, kiemelkedően fontos, hogy határozottan tudjuk, hogy mi célból épül a terasz és milyen igényeket támasztunk vele szemben. Ezzel ugyanis elkerülhetőek a későbbi átalakító, kiegészítő munkálatok.

Először is javasolt praktikusság szempontjából megvizsgálni a kérdést. Például nem mindegy, milyen tájolású, melyik helyiségből nyílik. Az sem mindegy, hogy milyen burkolatot választunk, hiszen fontos gondolni a karbantartási, tisztítási feladatokra is, emellett egy helytelenül megválasztott alapanyag rövidebb élettartamot is jelenthet.

Talán az egyik legfontosabb kérdés, hogy mekkora legyen a terasz. A teraszok építésének ugyanis fő célja a kényelem, melynek érzetébe igencsak bele tud rondítani, ha nem fér el rajta rendesen. Gondoljon csak el egy ünnepi ebédet, ahol folyamatosan fel kell állniuk a vendégeknek, hogy egymást elengedjék.

Nagyon sokan hívnak bennünket az új teraszok építése mellett régi teraszok tetőfedéséhez. Aki fedetlen teraszt választ magának, utólag szinte mindig elgondolkodik a fedés szükségességén. Nem véletlen, hiszen egy jó tető véd a széltől, az esőtől, így akár egy csapadékosabb napon is ki lehet lépni a házból szívni egy kis friss levegőt. Emellett a nyári kánikula idején, a tűző naptól is megóv!

Teraszok építésénél legalább olyan fontos a stabil, tartós kialakítás, mint a ház bármelyik másik pontjánál, hiszen tökéletesen ellenállónak kell lennie a természet erőivel szemben.

Ezen felül természetesen nagyon fontos a jó megjelenés, amely tökéletesen passzol a ház többi részéhez!

Szakértő csapatunk nagy tapasztalattal rendelkezik teraszok építésében is, így jól tudjuk, melyek azok a kritikus pontok, amelyekre fel kell hívnunk a figyelmet. Így amennyiben hozzánk fordul, Ön biztosan azt az eredményt fogja kapni, amely minden tekintetben megfelel az igényeinek!

Terasztető tetőfedés


Cégünk 20 éve foglalkozik tetőfedéssel és bádogos munkákkal, fő profilunk a családi házak tetőfedése és tetőfelújítása, de bármely területen kiválóan helytállunk.
Projektjeinknél mindig törekszünk kimagasló minőségű végeredményt nyújtani megrendelőink számára. Megbízható tetőfedő-bádogos csapatunk garanciát vállal minden általunk végzett munkára.
Tetőfedés cserepeslemezzel, állókorcolt lemezzel, kerámia cseréppel.
Ácsmunkák, tetőszerkezetek, kerti építmények és teraszok készítése.
Tetőjavítás, tető felújítás, palatető felújítás, beázások megszüntetése, kisebb javítások akár azonnal is.
Bádogos munkák elvégzése, lemezfedések, vápák, hajlatbádogok, párkányok, oromszegélyek készítése és javítása.

+36209790058
Terasztető tetőfedés