Új tetőszerkezet építése
Új tetőszerkezet építésénél a teljes költséget nagyon részletes előkalkulációval lehet megbecsülni, mely számtalan dolgot magába foglal. Az árat nagyban meghatározza például a tető felületi mérete, a régi anyagok felhasználhatósága, illetve elszállításának részletei, a teljes anyagszükséglet.
Fontos tudni, hogy ha teljesen új tetőszerkezet építését tervezi (főleg építkezésnél), hogy a tevékenység engedélyköteles, a teendőkről a helyi önkormányzatnál lehet érdeklődni. Nem szabad elmulasztani, illetve halogatni ennek az utánajárását, ugyanis a jogszabályok, a település arculati kézikönyve számos kérdésben meghatározhatja a lehetőségeket. Előírhatják például a tető színét, a hajlásszöget és sok minden mást is.
Alapvetően az új tetőszerkezet építését az egyéni ízlés, valamint az alkalmazott technológia, a felhasznált alapanyagok tulajdonsága határozza meg. Érdemes inkább egy picit nagyobb összeget befektetni a jobb minőségű, kedvezőbb tulajdonságú alapanyagba, így jóval ki lehet tolni a szerkezet élettartamát.
Meghatározó kérdés a tető fedőanyaga, amely az építési technológiát is befolyásolja. A cserepes lemez és az állókorcolt lemez például gyorsan felrakható, kevés hulladékkal kell számolni, kis karbantartási feladatot kíván, míg a kerámia cserép kiemelkedően ellenálló, nyáron hűt, télen pedig melegen tartja otthonát. Emellett azonban még számtalan dolgot figyelembe kell venni.
Szakértő csapatunk sok-sok éve foglalkozik új tetőszerkezetek építésével, régi tetők felújításával. Nagy múltú szakmai tapasztalatunk mellett kiemelkedő figyelmet fordítunk a folyamatos fejlődésre mind az új ismeretek szerzését illetően, mind a megfelelő felszereltségre vonatkozóan. Így megbízóink kéréseit a legújabb technológiák ismeretében, a legkorszerűbb eszközök birtokában teljesítjük a határidőket pontosan betartva, garanciálisan!